Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Saját írásaim melyekből, voltak publikálva  Vasárnap,Csallóköz,Remény,Szabadújság és a Somorja és vidéke, című lappokba.

.Nincs anyagilag módomba nyomtatott formába kiadni, ezért választottam az oldalon való publikálást. Kérem az Önök, jó indulatú hozzá szólásukat- véleményeik.

                                       Tisztelettel: Puss Rudolf.

Somorja 2015.1.3.

 

Dőrejárás a Csallóközben

2015.05.14

| Hozzászólások: 1

| Menüpont: Nyitóoldal

 

Az eltitkolt vonatszerencsétlenség

2015.05.13

| Hozzászólások: 0

| Menüpont: Nyitóoldal

 

Szegény méhecskék

2015.05.13

| Hozzászólások: 1

| Menüpont: Nyitóoldal

 

Valakit megvertek a trolibuszon

2015.05.13

| Hozzászólások: 0

| Menüpont: Nyitóoldal

 

Valaha mi is voltunk ministránsok

2015.05.13

| Hozzászólások: 4

| Menüpont: Nyitóoldal

 

A huncutvasutasok.

2015.01.02

| Hozzászólások: 0

| Menüpont: Nyitóoldal

 

Katonakarácsony

2015.01.01

| Hozzászólások: 8

| Menüpont: Nyitóoldal

 

  Ma már úgy tűnik, mintha nem is létezett volna a kötelező katonai szolgálat. Már nincsenek katonaviccek, sem szabadságon levő katonák, kik nagy hangon mesélnek érdekesnél érdekesebb megtörtént vagy csak kitalált történeteket. A leányos anyukák sem aszerint osztályozzák a legényeket, fiatalembereket, hogy már kiszolgált katona-e, vagy sem. De volt időszak, mikor katonának lenni hazafias kötelesség volt. A katonaság nem volt gyerekjáték. A kiképzés keménysége a fegyvernem mivoltától függött. Akármilyen nehéz volt a kiképzés, amit véghez kellett vinni, az évek múltával mégis mindent megszépülve látunk.

       Egy nap más volt a végtelennek tűnő tényleges katonai szolgálatban, mint a háromszázhatvan-valamennyi. Ez a nap a szent karácsony, ha mindjárt szigorúan ateista világnézetű volt is a hivatalos állampolitika és a politikai tisztekkel teleszurkált hadsereg. A karácsony hangulatát nem lehetett kiiktatni a lelkekből. Csak más név alatt – Télapó, fenyőünnep stb. – ünnepelték. Így volt a néphadseregben is. Az elmaradhatatlan fenyőt nem volt nagy probléma beszerezni az örökké a terepet járó alakulatok számára. A felállítás és feldíszítés sem jelentett gondot ott, ahol annyi kézművesmesterség volt jelen. A karácsonyfa a kultúrpolitikai oktatóhelyiségben kapott helyet, ahol már pár nappal előtte nagytakarítást végeztek.

  És nagy ünnep, amelyet bárki bárhogy nevezett, lassabban közeledett, mint a kaszárnyakapu túlsó oldalán. De jelezték a gyakrabban érkező, otthoni illatokat terjesztő postai csomagok. Egypáran, akik már családapák voltak, szabadságot kaptak, betartva egy bizonyos kulcsot a szabadságozók számát illetően, nehogy az ország védelme meggyengüljön. Az őrség és a többi szolgálatot teljesítő személy száma változatlanul teljes volt. Lassan beesteledett. Mivel a személyes pihenő ideje volt, mindenki a saját dolgával volt elfoglalva. Akármit is csinált, a gondolatai hegyen-völgyön keresztül szálltak, oda, ahol a drága hozzátartozók talán épp most készülődnek az ünnepi vacsorára. Akadtak gyengébb szívűek is, akik ellágyultak, csendben magukba vonulva nézegették a legkedvesebb otthoniak fényképét. Nagyon különösen viselkedtek azok egypáran, akik nős létükre nem kaptak karácsonyi szabadságot, és most azon siránkoztak, hogy szeretett feleségük nem csalja-e meg őket, közben eszükbe sem jutott, hogy milyen hajtóvadászatot rendeztek a kislányokra a múltkori kimenőn a városban.

  A csendes elmélkedésnek az ügyeletes harsány hangja vetett véget és zökkentett vissza a valóságba. „Sorakozóóóóó! Jobbra át, in-dulj! A közös étterembe, katonamértékkel mérve ünnepi vacsorára. A menüt nem részletezem. A vacsora után katonásan összefércelt szórakoztató műsorocska igyekezett jókedvet varázsolni. Annyira-amennyire sikerült elfeledtetni a meztelen valóságot. Sebaj, vannak ennél sokkal rosszabb helyek, állapotok és körülmények.

      Rajtam múlt, hogy nem mentem haza szabadságra. Eddig még sohasem töltöttem távol a családtól a karácsonyi ünnepeket, ezért döntöttem úgy, hogy letesztelem magam. Eléggé sikerült. Kimentem az ország második legnagyobb városába. Az utca képe egyáltalán nem mutatta az ünnepi hangulatot. Ádám-Éva napja rendes munkanap volt. Hiányoztak a fények, az ünnepi kivilágítás az utcákról, ablakokról és épületekről. Figyeltem a járókelőket és a városi közlekedés utasait. Az arcok egyhangúan fáradt benyomást keltettek. Az ablakok zömén gyengécske fény szivárgott ki. Hiába kerestem szemeimmel azt az ablakot, mely mögött fényben ragyogó, az ünnepet szimbolizáló karácsonyi fenyő fénye töltötte volna be a szobát. Mindenhol a hétköznapok szürkesége. A templomok ajtaja nyitva volt, de egyenruhában nem volt célszerű bemenni. Beleunva a nézelődésbe, kicsit csalódottan tértem vissza a kaszárnyába.

Somorja, 2013. 12. 9.                                                                             

                                                                                                       

 

 

 

 

 

                                                                                              

 

 

 

 

 

 

Képgaléria