Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mindig jó hangulatú Józsi bácsi

                                A mindig jó hangulatú Józsi bácsi

                     Ki ne emlékezett volna rá abban a körzetben, ahol legalább egyszer megjelent? Jókedvű modorával mélyen az emlékezetébe vésődött azoknak, akikkel, ha rövid időre is, kapcsolatba került. Mindegy, hogy hol volt, itt, a csallóközi falucskában vagy messze tőlünk északon, a Szudétákon, az üveggyöngyök és bizsu gyártásáról híres, főleg német ajkú városkában.  Állítólag a délszláv országok egyikéből származott, magát internacionálisnak nevezte. Annak ellenére, hogy nem volt jelentős iskolai végzettsége, négy nyelven beszélt (szerb, magyar, cseh-szlovák, német), kicsit érdekes akcentussal, ami érdekessé, jellegzetessé és még szimpatikusabbá tette. Mindig tele volt a tarsolya anekdotával meg ugratással. Mint a jókedélyű emberek, soha nem sértődött meg, de annyira tapintatos volt, hogy senkit nem sértett meg. Ő mesélte a következő kis történetét, ami a második világháború kellős közepén történt.

Valami aprósággal kórházba került, de étvágya itt is volt. Az otthonról kapott ételből falatozott, szokásához híven csípős paprikával. A betegszobában mint páciens egy, az akkori hatalmat gyakorló hadsereg katonája is tartózkodott. Éhes szemekkel majd kinézte Józsi bácsi szájából a falatot. És végül legyőzte felsőbbrendű büszkeségét, és megkérte, hogy kínálja meg. Ez meg is történt. A katona mohón nekilátott a kapott kóstolónak, vesztére a csípős a paprikának is. Fogalma sem volt, hogy mi az, mert olyan vidékről származott, ahol akkoriban sem a paprikát, sem annak csípős változatát nem ismerték. A csípős paprika mindenkinek csípős, kivétel nélkül. A vitéz úr nem tudta sem lenyelni, sem kiköpni ezt a borzasztó, égető, csípős valamit. Lihegett, hápogott, mint egy hízó liba. Kíntól kivörösödött arcán a fájdalom könnyei gurultak. Mikor végre meg tudott  szabadulni a borzalmas, számára ismeretlen dologtól, amit méregnek vélt, nagy hangon segítségért kiabált, annyira, hogy az emeleten tartózkodó személyzet összecsődült. Természetesesen a jelen lévő orvosok is. A katona, ahogy tudta, jelentette, hogy megmérgezték.

Amikor kiderült, mi okozta a "mérgezést", vidám nevetés tört ki jelenlévők között, akik ismerték a csípős paprikát és annak erejét. A kárvallott páciens nagy szégyenben maradt. Végül elismerte, hogy a civilnek nem volt szándéka őt megmérgezni,  és visszavonja annak hadbíróság elé állítását, ami azokban a háborús években nem volt tréfa.

A drága Józsi bácsitól sohasem tudtuk meg, hogy mit gondolt a számára veszélyes percekben. Mert az akkori hatalmat képviselő hadsereg egyik katonáját szégyenítette meg, majdnem nyilvánosan, a páciensek és a kórházi személyzet előtt, ami nem volt tréfadolog.

Somorja, 2015. 1. 10.                                            Puss Rudolf

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.