Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az úszori búcsúk Visszaemlékezés az egykori úszori búcsúkra

Az   úszori búcsúk

                   Visszaemlékezés az egykori úszori búcsúkra

     

          A mai időkben, amikor a falunak már nincs sem futballpályája, sem focicsapata, az önkéntes tűzoltók egyesülete is megszűnt már, feledésbe merült minden hasznos és értelmes társadalmi létesítmény (még a helyi temetőnek sincs helyi sírásója), e sorok írója szerény pár sorral szeretne visszaemlékezni egy nem is nagyon régi (két-három emberöltő előtti), a falu közössége számára azokban az időkben nagyon jelentős eseményre.

          A kedves olvasó emlékezetét szeretném felfrissíteni a búcsúról, a ma már egyes emberek számára feledésbe ment értelméről. A templomi és más szent helyekhez kapcsolódó búcsúk a római katolikus egyház liturgiájának szerves részei. A búcsú a helyi katolikus templomhoz fűződik, és ezáltal van megadva a helybeli búcsú tartalma, illetve megtartásának időpontja. Az úszori kis kápolna Szűz Mária tiszteletére lett felszentelve, így a templomi búcsú és a falu búcsúja is minden évben szeptember hó 12-én vagy az azt követő vasárnap tartatott meg. Így emlékezem a dátumra én is, bár az utóbbi években ez az időpont bizonyos körökben vita tárgyává vált. Ennek megítélése azonban nem az én feladatom. Amennyiben írásomban a múlttal foglalkozom, a múltban betartott időponthoz ragaszkodom.

        De visszatérve az eredeti tárgyhoz: a helyi búcsú nagyon fontos esemény, illetve ünnep volt a múltban. A lakosság apraja-nagyja nagyon várta ezt a napot. Már hetekkel előtte megkezdődött a felkészülés. Abban az időben a falusi házak vakolata, külső burkolata nem a legjobb, legidőtállóbb anyagból készült, és így gyakran felújításra szorult. Ez abból állt, hogy pelyvával összegyúrt sárral kijavították az időjárásnak nehezen ellenálló, levált vakolatot, és utána meszes oldattal befestették. Ez természetesen az asszonyok munkája volt. Amit lehetett, mindent szépítettek. Az aratással és a gabonacsépléssel járó betakarítási munkák ekkorra már befejeződtek, sok addig elhalasztott felújítást (új kerítés, kapu stb.) elvégeztek. A lehetőségekhez mérten a ruházat és lábbelik felújítása is megtörtént. Röviden: minden és mindenki kiszépítve és megújulva várta a nagy ünnepet.

       Az elmaradhatatlan ünnepi lakoma kárvallottjai, a kacsák és libák bekerültek a hizlaldába, ahol nem saját szándékukból, sajnos, nem is a leghumánusabb módon, töméssel lettek meghizlalva. Ahogy közeledett a nagy nap, fokozatosan nőtt a készülődés láza. Végre a falu aprósága örömére a búcsú hetének végén megérkeztek a körhintások, akik a gyerekek hadának hangos asszisztálása mellett megkezdték a hinta, a körhinta és az elmaradhatatlan lövölde összeszerelését. Ezek a vándorkomédiások voltak az első fecskék, akik esténként már pár nappal a búcsú előtt megkezdték működésüket.

        A nagy készülődés szombaton érte el a tetőfokát. Nemcsak a házban, hanem kívül-belül mindennek ragyognia kellett, a felsúrolt padlótól és ajtóküszöbtől kezdve a fényesre szidolozott ajtókilincsekig, beleértve a bútorokat és az ablaktáblákat. De nem maradhatott ki a ház előtti járda és útnak szolgáló utcarészlet sem, amelyet nagy vesszősöprűkkel sepertek fel, és az így összegyűlt szemetet vesszőkosarakba gyűjtötték és hordták el. Búcsú egy évben csak egyszer van, s meg kellett adni neki a kellő tiszteletet.

       A gazdasszonyok irányítása mellett megkezdődött a baromfiak levágása. Csak a vízi szárnyasok vérét fogták fel és készítettek belőle ízletes sült libavért.  A csibék és a többi lemészárolt szárnyas vére ilyenkor mindig az ott settenkedő házi macskáknak jutott. A felboncolt szárnyasok emberi étkezésre nem alkalmas részeikből is jutott nekik meg a kutyáknak is.

       Külön említést érdemel a hízott liba és kacsa mája, ami mindig és mindenhol csemegének számított. Voltak házak, ahol még szombaton este belakmároztak a sült vérből és májból, de többnyire e finomságok elfogyasztásával vártak vasárnap reggelig.

    S megvirrad a várva várt nap. A háziállatok takarmányozását és almozását korán reggel elvégezték. Ezen a napon még a szarvasmarhák sem lettek kibocsátva a legelőre. A konyhában szorgoskodó nőszemélyeken kívül mindenki nagy lázban volt, s legszebb ünnepi ruhájában igyekezett mutogatni magát. Aztán elindultak az istentiszteletre. A hívők lassan összegyűltek a templom előtt, és diskurálva várták a beharangozást.

      Az istentisztelet alatt a gyerekek (a lányok és fiúk külön-külön) az első padsor előtt foglalták el a helyüket. A padsorok az idősebbek számára voltak fenntartva. A fiatalság, a lányok és a legények szintén külön-külön csoportban álltak a padsorok végén. A helyi kis kápolnában orgona helyett lábbal taposott harmónium szolgált, melyet a tanító úr kezelt. Abban az időben a jövendő néptanítók kántori kiképzést is kaptak.  

       Még a délelőtt folyamán megjelentek a házaló zenészek, egy szál kopott hegedűvel betértek minden házhoz, ahol nem volt becsukva a kiskapu, vagy a házőrző kutya beengedte a nem nagyon szívesen várt látogatót. A ház ajtajában tisztelettudóan megálltak és beköszöntek, jókat kívánva a ház lakóinak. A belső választ meg se várva rázendítettek hegedűprodukciójukra. A jobb, színvonalasabb muzsikusok délután, esetleg este jutottak hozzá, hogy bemutassák a művészetüket.

        A délelőtt folyamán megérkeztek a vásári kirakodó árusok is jellegzetes sátraikkal. Ezek az árusok két fabakon keresztbe tett, letakart deszkákon kínálták portékáikat. Általában nagy volt a választék, főleg a gyerekhadat célozták meg vásári minőségű gyerekjátékokkal és sokféle csecsebecsékkel. A közkedvek Szarajevó feliratú bicskától a parafa dugót kilövő játék puskákon, bádogkardon keresztül kínáltak kézben hordható futballtársasjátékot, sípokat és vízzel megtöltött sípoló pipákat, a kislányok számára az egyszerű kaucsukbabák, hajcsatok, rézgyűrűk üvegkővel, karkötők, karóra-imitációk, zsebtükrök, napszemüvegek és fésűk nagy választéka várta a kedves búcsúi vevőket.

       A későbbi években (már a háború után) némely alkalommal megjelent az albán származású fagylaltos jellegzetes kétkerekű, taligaszerű alkotmányra szerelt fagylalttárolójával .

        A szentmise után a hívek valamivel gyorsabb léptekkel, mint idefele, igyekeztek a jobbnál jobb ételillatokat árasztó otthonukba. A búcsú alkalmával minden háziasszony a legfinomabb ételeket igyekezett feltálalni. Még a legszegényebb családban is búcsú volt. Azt tartották egyesek, ha egész évben nem is, de legalább búcsúra jól teletömöm a bendőmet. Nem egy helyen ilyenkor el is túlozták a nagy eszem-iszomot. Jutott mindenkinek, a háziakon túl a kedves meghívott rokonoknak és jó ismerősöknek, és rajtuk kívül az alkalmi látogatóknak is. Jól jártak a házőrző kutyák és macskák is.

        Az ünnepi ebéd elfogyasztásával és kis ityokozás után megjött a igazi hangulat. A háztól házig járó cigány zenészek már kifürkészték az eme szolgáltatásra váró egyéneket, és nótázásba kezdtek.

         Délután a vendéglátók többnyire hosszan elbeszélgettek a ritkán látott rokonokkal és jó ismerősökkel. Azok, akik nem maradtak a vendéglátóknál, és egy kis friss levegőre vágytak, felkerekedtek, s elindultak érdeklődés szerint a gyerekekkel a vásári sátorosokhoz vagy a már nagy zajjal működő körhintákhoz (vagy mint Úszoron nevezték, a ringispülökhöz). A férfiak, akiknek már újra megszomjazott a torkuk, benéztek a helyi kocsmába, ahol az udvaron már készen állt a zöld faágakkal befedett, ún. leveles szín az esti mulatsághoz. Azok számára, akik ki akarták próbálni az erejüket és ügyességüket, rendelkezésre állt a tekepálya (a helybeliek szerint a „kuglipálya”). Kár, hogy ez a fajta sportszórakozás lassan kihal a csallóközi falvakban.

        Nem maradhatott el a hagyományos búcsúi futballmérkőzés. Ezeknek a sportmérkőzéseknek nagyobb nézettségük volt, mint az év más vasárnapjain. Kikíváncsiskodtak a faluba a búcsú alkalmával hazalátogató volt lakók is. Úszoron többnyire a hagyományosan rivális békei futballcsapattal mérte össze erejét a helybeli csapat. A nagy derbi után már megérett az idő egy kis uzsonnára és toroköblítésre.

           Közben a cigányzenekar sem maradt nyugton. Az esti táncmulatságra szerződtetett cigányzenekar a leveles szín alatt vendégcsalogató műsorát produkálta. A táncmulatság résztvevői csak később érkeztek, addig a táncparkettnek nyilvánított udvar letaposott agyagos földjén egy-két kisleányka forgolódott kisebb-nagyobb sikerrel a zene taktusára.

          Estére a hangulat a csúcsára hágott. Kint az utcán a sátoros árusok lassan összerakosgatták portékáikat s szétszerelték sátraikat, számukra ezzel már véget ért az idei búcsú. Lassan megérkezett a táncolni és mulatni vágyó közönség. Letelepedtek a leveles színt körülfogó asztaloknál.

          A búcsúi mulatságok évek hosszú során kialakult hagyomány szerint a helyi tűzoltóság védnöksége alatt kerültek megrendezésre. Ők árulták a belépőjegyeket, és tűzoltó-egyenruhában felügyeltek a rendre. A tiszta haszon a belépőkből az önkéntes tűzoltószervezet működésére lett fordítva (az állam bácsi mindig szűkmarkú támogató volt). Az italokat a helybeli kocsmáros és az alkalmi kiszolgálók szolgálták fel. Abban az időben főleg a bor dominált. A sört másodrendűnek tartották a csallóközi falvakban. Nem alkoholos italok a mai értelemben nem léteztek, ha igen, nagyon gyatra minőségben. Az egyetlen elfogadható ital a szódavíz volt, amit ún. szifonos, nagynyomásos üvegekben forgalmaztak.

   Az elmaradhatatlan muzsikát cigányzenekar szolgáltatta valamelyik környékbéli, cigányokkal lakott faluból. A hagyományos hegedű, nagybőgő és cimbalom mellett lassacskán megjelent a klarinét, sőt némelyik bandában a szaxofon. Kellett is ez a változás a modern, rádió útján terjedő táncdalok utánzására.

      Ha a zenekar szünetet tartott, akkor az asztaloknál ülő társaságok zendítettek rá valamilyen nótára. Ha a kiválasztott dal megtetszett a más asztaloknál ülőknek, abban az esetben hozzájuk csatlakoztak ők is. Így dalárdává alakult a közönség, ha nem is az összes jelenlévő, de annak egy része. A dalolásnak- éneklésnek volt egy nagyon hasznos tulajdonsága. A vérben levő alkohol a énekléssel a tüdőn keresztül  kilélegzett levegővel redukálódott, ugyanúgy a szilaj csárdásoknál is. Így tartott a mulatság hajnalig, úgy, mint a nóta mondja: nem, nem megyünk mi innen el, míg minket a házigazda furkósbottal ki nem ver.

      És ránk virradt a búcsúhétfő. E napon nem ment senki, vagy csak nagyon kevesen, munkába. A búcsú hétfőjére egy jellegzetes esemény volt jellemző. Ezen a délutánon került sor a falu diófáinak, illetve azok termésének árverésére. A kívülállók kész kabaréval felérő jeleneteknek lehettek szemtanúi. Mind minden árverésen, itt is a kikiáltott induló árra mindenki licitálhatott, s mint ismeretes, majd a legmagasabb ajánlat nyert. Némely kedves lakó annyira belemerült az árajánlatok dobálásába, hogy nem vette észre, hogy saját családon belül adja az ajánlatát.

          Estére megint összeszedelődzködtek a mulatozni vágyók, de már kisebb lendülettel és rövidebb időre. A keddi napon már mindenki visszazökkent a mindennapi kerékvágásba. Ezzel a búcsú már a múlté volt.

          Az újonnan betelepült lakók nem egységesen viszonyultak a búcsúhoz. Voltak, akik beilleszkedtek, és magukévá tették a helybeli szokásokat, de akadtak olyanok is, akik ennek még a látszatát is kerülték, sőt ignorálták a búcsút. De az ilyen hozzáállások sem tudták csökkenteni a falu számára ennek az eseménynek a jelentőségét. Még a legnehezebb háborús évek alatt és az azt követő pocsék időszakban is megtartották a falu búcsúját. Sőt a lakosság kitelepítése idején is megtartották, de egy héttel hamarább, mert arra az időszakra esett az áttelepülések megvalósítása.

        Mi van ma? Sajnos, a régi szép tradíciók lassan köddé válnak. Az utolsó órákban vagyunk, mert kihalóban van az a generáció, amely még élő tanúja az akkori nehéz, de a történelem távlatában ma már szépnek tűnő falusi életnek.

          E sorok szerény írója, aki ezt mint gyerek és később mint fiatalember megélte, kötelességének tartja mindezt leírni, és így megörökíteni a jelenlegi és utánunk jövő generációk számára.   

 

 

 

Úszor – Somorja,

2011. 12. 28-án

                                       Puss Rudolf

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.