Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jaj, a kullancs !

Jaj, a kullancs!

 

       Itt a veszély, amit a kullancsok jelentenek az emberre és legközelebbi háziállatainkra. Bizonyos előrejelzések szerint ez idén kullancsinvázióra számíthatunk, mert az aránylag enyhe tél kedvezett ezeknek a vérszopóknak, nagy számban túlélték a telet. A kullancsokról és az ellenük való védekezésről már nagyon sok írás jelent meg, ezért ezzel nem foglalkozom, inkább más szemszögből igyekszem megvizsgálni ezeket a számunkra és környezetünkre káros, találóbb kifejezéssel veszélyes állatkákat. Először is az idős embereknél érdeklődtem a kullancsokról. Érdekelt, hogy ismerték-e az életvitelüket, viselkedésüket, de legjobban az érdekelt, hogy hogyan védekeztek ellenük, milyen módszereket alkalmaztak, hogyan távolították el befurakodott testüket és így tovább.

Többnyire azt a választ kaptam, hogy valaha szinte ismeretlen volt ez a kis élősködő. Visszaemlékeztek a gyerekkorukra, amikor mint falusi gyerekek naponta érintkezésben voltak a természettel, nem ültek naphosszat a televízió és a számítógép monitora előtt. Ennek ellenére nem emlékeztek, hogy találkoztak volna ezekkel a kártékony állatkákkal. Az ismerőseim közül senki nem tudja pontosan meghatározni, mikor kezdtek a környezetünkben megjelenni az első példányok, mikor volt az, hogy a kóborogni szerető háziállatok hazahoztak belőlük néhányat a bundájukon keresztül a bőrükbe furakodva. Ma viszont gyakori, hogy a csavargó cicusok áldozataivá válnak ezeknek az élősködőknek. Egy férfi, aki szabad idejét többnyire a természetben tölti,  így nagy ismerője a növényeknek, a szabadban és a vízben élő állatoknak, azt állította, hogy megváltozott az ember viszonya a füvezethez és a talaj közeli növényekhez. Ez ad életteret ezen állatkák elszaporodásához. Ma már a magas növésű füvet nem kaszálják, sem szarvasmarhákkal nem legeltetik. A kullancsok a magas fűről  ugranak a kiszemelt áldozatra, nem pedig, mint a közhiedelem tartja, a fák és bokrok ágairól. Ott, ahol rendszeresen kaszálják a füvet, nem terjednek el, mert a rövidre nyírt füvet nem bírják a kullancsok. Nincs képesítésem arra, hogy kételkedjek az említett nézet igazában, ezért úgy gondoltam, továbbadom a hallott tapasztalatokat. Nagyon sok lakó- és hétvégi ház, épület környékén burjánzik a magasra nőtt, kaszálatlan fű. Tudok ellenpéldákról is, de ott nincs is kullancs. Remélem, hogy akadnak, akik kipróbálják a hitelességét ennek az állításnak. Kívánom, hogy úgy legyen, és jó eredményt érjenek el.

Somorja, 2014. 5. 1.                                       Puss Rudolf

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.